rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Átszervez és leépít a Michelin


Gazdaság

Átszervez és leépít a Michelin

Jelentős, hétszáz fős elbocsátásról döntött a francia gumigyár az európai autóipar nehézéségei miatt.

Az állások 2015-ben szűnnek meg, amikor a cég bezárja Joué-lès-Tours-i gyárát Franciaországban. Itt most 930-an dolgoznak.

250 embernek korai nyugdíjazást ajánl a cég.
Az a 480 ember is kaphat munkát, aki vállalja a költözést belföldre vagy külföldre, más gyárak közelébe, szükség szerint.

A Michelin azt közölte, hogy akadozik az algériai gyár, így azt várhatóan eladja az év második felében a Cevital csoportnak, amely ígéretet tett 600 ember felvételére.

- Ettől már a gyomrom is fáj – panaszolja ez a férfi, aki 37 éve dolgozik a gyárban. Elfogadhatatlannak tartja, hogy ennyi év után így küldik el őket .

- A Michelinnek van pénze, ahogy láthattuk a tavalyi eredményekből – teszi hozzá ez szakszervezeti képviselő, aki szerint a részvények jobban állnak, mint valaha, a kifizetett osztalék pedig megháromszorozódott. Így most a munkások az elérhető legjobb megoldást akarják.

A világ második legnagyobb gumigyára a leépítésekkel együtt egy 800 millió eurós beruházási programról is döntött, hogy fejlessze a versenyképességét és növelje az exportbevételeket. A tervek szerint megdupláznák egy másik francia gyárban a teherautó-gumik gyártását.

A lépéssel a cég az ország nyugati-partjára összpontosítja a kivitel számára elsődleges gyártóközpontot.