rendkívüli hír

Tömegesen vándorolnak ki az irániak

Éppen ezt olvassa:

Tömegesen vándorolnak ki az irániak

Betűméret Aa Aa

Iránban 1979-ben megbukott Reza Pahlavi sah rendszere, teherán utcáin százezrek ünnepelték, hogy győzött az iszlám forradalom. Franciaországi száműzetéséből visszatért Ruhollah Khomeini ajatollah.

Nem sokkal ezután ötmillió iráni elhagyta az országot. Ez volt az első tömeges kivándorlás. Elsőként a sah szimpatizánsai, katonák és magas rangú állami vezetők menekültek külföldre. Joggal gondolták, hogy az új rezsim halálos fenyegetést jelenthet számukra.

Minden politikai csoport – a baloldaliaktól a vallásos radikálisokig – azt remélte, hogy a sah távozása és Khomeini érkezése egy diktatúra végét és új korszak kezdetét jelenti.

Azonban hamar csalódniuk kellett. Véres elnyomás indult: a liberálisok és a baloldaliak ellen, akik nem tartoztak a vallási közösséghez. Több ezer embert kivégeztek, sokan elmenekültek.

Az Irak elleni háború a nyolcvanas években felgyorsította a kivándorlást. A politikai és társadalmi elnyomás, valamint a nők számára előírt szabályok – a fátyol kötelező viselése és más szélsőséges rendelkezések – szintén hozzájárultak ahhoz, hogy sokan emigráltak.

SZABADSÁGRA VÁGYNAK

A szomszéd országokkal ellentétben az irániak kivándorlásának elsősorban nem gazdasági okai voltak. Nem a munkalehetőség miatt mentek máshová. Nagy többségük a politikai helyzet miatt hagyta el a hazáját. Szabadságra vágytak, és ezt Nyugaton találták meg.

2005-ben, amikor Mahmúd Ahmadinezsádot megválasztották elnöknek, sokan úgy gondolták, hogy nincs remény a legkisebb reformokra sem. Az emigráció újabb hulláma indult el.

Négy évvel később, a vitatott körülmények között megtartott elnökválasztás után tömegtüntetések voltak teheránban. A rendőrség ezt kegyetlenül leverte, több mint százan meghaltak. Ezután irániak tízezrei hagyták el az országot. Sokan ráadásul úgy, hogy ehhez nehéz utat kellett választaniuk, veszélyes határokon kellett átkelniük.

A Khavaran Könykviadó igazgatója, Bahman Amini a nyolcvanas években menekült el Iránból. Ma Párizsban él. Több könyvet is írt a a politikai foglyok és menekültek életéről. Mint mondja, sokan az életükkel fizettek azért, hogy el akarták hagyni az országot..

- Azok közül, akik elmenekültek, sokan meghaltak útközben,például Törökországban vagy Pakisztánban. Nagyon kemény körülmények között kényszerültek külföldre. Éjszaka, hidegben, hóban, fagyban, gyalog vagy lóháton.
Egyeseket letartóztattak útközben. A letartóztatott menekültek és politikai aktivisták közül sokakat azonnal kivégeztek. Tudjuk a nevüket. Néha ki is adták őket Iránnak.

SEGÍT AZ INTERNET

A kényszerű emigráció, a száműzetés nem könnyű dolog. Néhány év óta, az új információs és kommunikációs technológiák elterjedésének köszönhetően azonban a kivándorlók ismét kapcsolatba tudtak lépni hazájukkal.

Mana Neyestani karikaturista, újságíró. 2011-ben menekült Franciaországba, azóta két könyvet is publikált.

- Az iráni emigránsok első és második nemzedéke elszigeteltnek érezte magát külföldön. Ma már nincs ilyen érzésük. Úgy tűnik nekem, hogy az internet, a virtuális terek és közösségi oldalak elterjedésével megváltozott a száműzetésünk természete. Ettől fogva a világháló az én terepem. Akárki megtalálhat, és kapcsolatba léphet velem az interneten. Megnyom egy gombot és letöltheti, amit írtam. Az életemet inkább az interneten élem, semmint Párizsban vagy Iránban – mondja.

Az új technológiák és közösségi hálózatok erősebbé tették a kapcsolatot az iráni diaszpóra és az Iránban élők között. Ez azzal is jár, hogy ami Iránban történik, annak közvetlen hatása van az emigrációban élőkre is.

Ezt a hatást megfigyelhetjük például, amikor az irániak úgy érzik, hogy veszély fenyegeti hazájuk vagy népük érdekeit, illetve értékeit. A 2009-es választások utáni tüntetéseknél például több százezer iráni tudta továbbítani a világnak követeléseit az internet segítségével.

A 2009-es év egyik rendkívüli eseménye Párizsban a zöld petíció volt, egy addig példátlan kezdeményezés. A világ több mint 200 városában vettek részt ennek a petíciónak a magalkotásában. Még Dusanbéban, Tadzsikisztán fővárosában és Indiában is. Az irániak egy zöld szövetdarabra azt a mondatot írták, hogy “Ahmadinezsád nem a mi elnökünk”, és elküldték Párizsba. Ezekból több kilométeres szalagot készítettek, és azt kiállították az Eiffel-torony közelében.

ÓRIÁSI KÁROKAT OKOZ AZ AGYELSZÍVÁS

Irán bizonytalan társadalmi és politikai helyzete, valamint az egyre erősödő elynomás az egyetemisták és tanárok ellen az egyetemeken arra késztetett sok értelmiségit, hogy elhagyja az országot.

Ez évente körülbelül százezer jól magasan képzett ember hagyja el az országot, ez 40 milliárd eurós kárt okoz Iránnak. Az agyelszívásnak jóvátehetetlenek a következményei az ország társadalmi és gazdasági életében.

- A képzett emberek egyszerű oknál fogva mennek el az országból: nem tudják gyakorolni hivatásukat, nem tudnak ott élni. Mindenki ott szeret élni, ahol született, és ahol felnőtt, de ha valakit nem értékelnek, ha a munkáját nem fizetik meg, akkor inkább elmegy máshová, ahol értéke szerint megbecsülik a tehetségét. Ennek következménye az agyelszívás, az értelmiség tömeges elvándorlása. – magyarázza Mana Neyestani.