rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kitelepítések az árvíz miatt Magyarországon


Világ

Kitelepítések az árvíz miatt Magyarországon

Egyes híradások szerint 972, más jelentések szerint több mint kétezer embert evakuáltak a magyar hatóságok az árvíz miatt, a Duna nyugati szakaszán, Győrújfalu térségében. Budapesten várhatóan hétfőn tetőzik a Duna 885 centis vízszinttel, ami meghaladja a 2006-os rekordot. Egy mecseri férfi így nyilatkozott:

- 1954-ben ezt a falut elmosta az árvíz, az én szülői házamat is többek között. Most megközelíti ezt a vízszintet. Mostmár a gátak azért jobb állapotban vannak, és időben elkezdtük a védekezést, úgyhogy bízunk benne, hogy sikerül

Magyarországon a Duna mentén több településen tartanak az ivóvíz minőségének romlásától. Dömös, Pilismarót és Dobogókő településeken csak forralás után ajánlott inni a vezetékes vízből.

Mivel több helyen önkéntesek is segítik az árvizi védekezést, a homokzsákok rakását, az ÁNTSZ hangsúlyozza, hogy árvíz idején kiemelten fontos a rendszeres fertőtlenítő kézmosás.

Közép-Európában emberek tízezreit kellett ideiglenesen elköltöztetni, és legalább 12-en életüket vesztették az áradások miatt. Németországot, Ausztriát, Szlovákiát és Lengyelországot is sújtja az árvíz, Csehországban Prága történelmi belvárosát is elárasztotta a medréből kilépő Moldva.