rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nemcsak amerikai belügy a mostani adatgyűjtés


Amerikai Egyesült Államok

Nemcsak amerikai belügy a mostani adatgyűjtés

Nemcsak az Egyesült Államok polgárainak magánszférája sérül a távközlési és internetszolgáltatóktól való adatgyűjtések során, hívják fel a figyelmet jogvédők, akik szerint az USA biztonságának ürügyén végzett megfigyelések már kémkedésnek nevezhetők.

Barack Obama 2007-ben az Egyesült Államok elnökjelöltjeként ígéretet tett, hogy szigorítja a megfigyelések fellazított szabályait, amit elődje a terrorizmus megfékezése érdekében vezetett be. Akkor így fogalmazott:

- Gondoskodni fogok róla, hogy hírszerző és rendészeti szerveink a terrorizmus elleni küzdelem során olyan eszközöket használjanak, amelyek nem ássák alá alkotmányunkat és szabadságunkat. Vagyis többé nem hallgathatók le törvénytelenül amerikai állampolgárok. Nem érkezik több nemzetbiztonsági felkérés polgárok ellen, akik nem bűnügyek gyanúsítottjai. Mi nem ilyenek vagyunk. – mondta Obama elnök 2007-ben.

A szeptember 11-i terrortámadás után George W. Bush elnök 2001 októberében írta alá a Patriot Act, vagyis a hazafi jelentéssel is bíró betűszóról elnevezett törvényt, amely éles vitákat váltott ki, ugyanis szinte korlátlan lehetőséget biztosít az FBI számára a kommunikációs hálózatok megfigyelésére.

Obama ígérete ellenére kiterjesztette az adatgyűjtést. A brit napilap, a Guardian szerezte meg és tette közzé azt a szigorúan titkos bírósági végzést, ami a Verizon távközlési cégtől engedélyezi a telefonálási adatok begyűjtését: ki, kit, mikor, honnan, mennyi ideig hívott belföldi és nemzetközi forgalomban. A hírszezés korábbi túlsúlyához hasonlatosan igyekeztek védeni a gyakorlatot, ezzel nagy vitát kiváltva. John Miller, az amerikai hírszerzés egyik korábbi igazgatóhelyettese így érvel:

- Ha ezer terrorsita gyanús számot kell figyelni Pakisztánban és Afganisztánban, és látszik, hogy egy szám 50 másik számmal van kapcsolatban minden nap, de közülük csak három van az Egyesült Államokban, az vajon azt jelenti-e, hogy egy terroristának unokatestvére van Chicagoban? Vagy inkább azt jelenti, hogy feltételezhető egy sejt az Egyesült Államokban?

A hatóságok azt állítják, hogy csak a telefonhívások adatait gyűjtötték, a telefonbeszélgetések tartalmát nem figyelték meg, az ugyanis törvénytelen lenne. Az amerikai hírszerzés megerősítette, hogy 2007 óta a kormány kilenc vezető internetszolgáltató szerverein kutakodott az e-mailek, fotók, videók és más dokumentumok között. Mindezt a terrorizmus megelőzéséért indított PRISM-program keretében tették, nem szándékosan az amerikai emberek ellen.

Nemcsak az Egyesült Államok polgárainak magánszférája sérül az alapos megfigyelések, a jogvédők szerint kémkedések során, az USA biztonságának okán. Sajnálatosan a bostoni robbantásokat az Egyesült Államok határain belül vitték véghez.