rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hívők is tüntetnek Törökországban


Törökország

Hívők is tüntetnek Törökországban

A környezetvédők, egyetemisták és ellenzéki csoportok után muszlim hívők is megjelentek az isztambuli kormányellenes tüntetések helyszínein. Ők imádkozni érkeztek a Taksim téren és a Gezi parkban táborozó tömegbe, az iszlám egyik fontos ünnepén.

Az egyik muszlim csoport, amely már a kezdetektől részt vett a kormányellenes megmozdulásokon, visszautasította a kabinet azon vádjait, miszerint a tüntetők nagy része ellenzékiekből és nagyrészt ittas szélsőségesekből állna.

- Számon kérik tőlünk, hogy részeg emberekkel keveredünk, amit ugye tilt a vallás. Én azt mondom, hadd legyenek csak részegek. Mert ugyan nem józanok, de nem is képmutatók – mondta Ihsan Eliacik, a csoport vezetője.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő nemrég jelentette ki, hogy a múlt pénteken kezdődött tüntetéseket az ellenzék és a szélsőségesek szítják. Szerda este radikális iszlamisták ugyan megpróbáltak izraeli és amerikai zászlókat égetni, a tömeg azonban végül megakadályozta őket.

Törökország nagyvárosaiban hatodik napja tartanak a tüntetések a kormány ellen. A
demonstrálók szerint az Erdogan-rezsim egyre erőszakosabban akarja terjeszteni a konzervatív iszlám értékeket a világi államban.