rendkívüli hír

Mi a tétje az iráni választásoknak?

Éppen ezt olvassa:

Mi a tétje az iráni választásoknak?

Betűméret Aa Aa

Június 14-én elnökválasztást és helyhatósági választásokat tartanak Iránban. A 2009-es események után, mikor zavargások törtek ki az országban a kétes tisztaságú választások eredményének bejelentésekor, most az egész világ érdeklődve figyeli, mi történik majd 2013-ban. Nagy kérdés az is, mi lesz Irán atomprogramjával és folytatódnak-e az ország ellen bevezetett nemzetközi gazdasági szankciók.

A választások apropóján beszélgettünk Bernard Hourcade-dal, a CNRS, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont kutatási igazgatójával.

- Ön földrajztudós, Irán-szakértő, földrajzot tanít Párizsban, a Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetében, az INALCO-n. Mit jelent Önnek az iráni elnökválasztás?

- Gyakran mondják, hogy a választásoknak nincs semmi értelmük, és az eredmények csaláson alapulnak. Ez sokszor igaz. Iránban azonban soha nem ismerjük meg igazán a szavazások eredményét, vagyis még ha korlátozottan intézményes keretek között is zajlanak a választások, fontos politikai tétjük van. Úgy vélem, az ország jövője szempontjából ez egy fontos esemény lesz, még akkor is, ha nem hasonlítható össze azokkal a választásokkal, amelyeket Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban vagy másutt tartanak.

- Amint Ön is tudja, 686 ember iratkozott föl az elnökjelöltek listájára. A feliratkozáshoz elegendő a születési anyakönyvi kivonat, a személyi igazolvány másolata, 12 fénykép és az, hogy az illető nagykorú legyen. Ennek van értelme Ön szerint? Miért hagyják ennyire nyitva a jelölési lehetőséget?

- Ebben nagy szerepe van a propagandának. A kormány és az alkotmány lehetővé teszi minden polgár számára, hogy jelöltesse magát, ami nagyon jó dolog. Az irániakban van azonban egy egyértelmű vágy is a részvételre. Az 1979-es iszlám forradalom óta az iráni lakosság részt vesz a politikai életben. Időnként elnyomva ugyan, de részt vesz. Van egy vitathatatlan politikai dinamika. Irán egy olyan ország, ahol létezik a politikai vita. Ez alkalommal 686-an jelöltették magukat, 2001-ben ez a szám viszont még 1075 volt, ha jól emlékszem. Gyakran 300, 400 vagy 500 jelölt is van. A fő probléma az, hogy a konzervatív hitszónokokból és jogtudósokból álló Őrök Tanácsa válogat a jelöltek közül, és 99 százalékukat kizárja, így csupán négy, öt, hat, vagy mint legutóbb, maximum 10 jelölt marad. Mindezt eléggé véletlenszerű kritériumok alapján teszik.

- 2009-ben lázadás tört ki a választás után, az utóbbi négy évben pedig súlyos gazdasági szankciókat vezettek be az ország ellen. Ezen kívül ott van az atomprogram kérdése is, ami még mindig sok fejtörést okoz. Mi jellemzi ezt a választást a korábbiakhoz képest?

- Ez egyfajta érettséget igazoló választás is. Az iszlám köztársaság 34 éve létezik, és összeomlását szinte minden másnap megjósolják, eddig azonban még sosem történt meg. Ez a Közép-Kelet legstabilabb kormánya és rendszere, ezt főként az arab tavasz kapcsán láthattuk.

Emellett egy olyan országról van szó, amely képes fejlődni. Mindig arról beszélnek, hogy az iszlám köztársaság legfőbb vezetője arról dönt, amiről csak akar, de ez bonyolultabb ennél. Vannak különböző irányzatok Iránban. A reformisták, vagyis a 2009-es zöld mozgalom nem is mozgalom, hanem inkább a társadalom egy nagyon erős dinamikájának kifejeződése. Ez azonban nem szervezett tömörülés, nem létezik olyan, hogy zöld politikai párt, zöld intézmény. Az irániak, akik Ahmadinezsád ellen tüntettek 2009-ben, teljesen egyedül találták magukat, megverték, bebörtönözték őket, sőt néhányukat le lőtték.

*- Most az egyik legfőbb kérdés Iránban nyilvánvalóan az ország nukleáris programja. Szaid Dzsalili, az iráni főtárgyaló, aki maga is jelölt az iráni elnöki posztra, nemrégiben azt mondta, hogy bárki lesz is a következő elnök, az iráni nukleáris politika nem változik meg, és az urándúsítást sem hagyják abba. Ön mire számít az atomprogrammal kapcsolatban, ha esetleg a reformerek győznek? *

- Azt hiszem, akár a reformerek, akár a konzervatívok nyernek majd, az atompolitika és az Egyesült Államokkal való viszony nem változik. Mindenki egyetért abban Iránban, hogy az országnak joga van uránt dúsítani. Még Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő is egyetért ezzel. Laurent Fabius francia külügyminiszter azt mondta, ha Irán elfogadja, hogy nemzetközi ellenőrzés mellett dúsítsa az uránt, akkor ez rendben is van. Vagyis ebben mindenki egyetért.

Azok a nyugati országok nem értenek egyet, amelyek az iráni rendszer bukását szeretnék látni. Most először egyébként maguk az irániak értenek egyet azzal, hogy komolyan kell tárgyalni. Franciaországban nem igazán, az Egyesült Államokban viszont nagyon is van szándék arra, hogy megoldást találjanak az iráni nukleáris kérdésre, mert az rontja a közép-keleti helyzetet, miközben a szíriai háború és az arab tavasz is alapvető problémákat vetett föl. Nagyon optimista vagyok a tekintetben, hogy bármi lesz is az iráni választások eredménye, az amerikaiak és az irániak egyetértenek majd abban, hogy megoldást találjanak erre a válságra.

- Ugyanennyire optimista a tekintetben is, hogy a szankciókat feloldják? Mivel ez okozza most a legtöbb problémát …

- Igen, az vagyok. A nyugati országoknak, melyek büntetőintézkedéseket hoztak, és az ENSZ-nek, amely szankciókat vezetett be, most olyan programot kell kidolgozniuk, hogy fokozatosan feloldhassák ezeket a szankciókat. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a két fél egyezségre jusson. Nem arról van szó, hogy Irán mindent elfogadjon, és ne kapjon semmit cserébe. A fő kérdés inkább a szankciók feloldása és a kapcsolatok normalizálása az Egyesült Államokkal. Ez most napirenden van, mindkét fél azt mondja, megvitatják a feltételeket, vagyis elvileg hajlandóak a megegyezésre.

- Már tettek ilyen lépéseket a reformer Hatami elnök idején is, mégsem jutottak dűlőre.

- 2003-ban, amikor az európaiak és Irán aláírtak erről egy megállapodást, az európaiak egyedül voltak, mivel az amerikaiak ellenezték azt. Ők az iráni rendszer bukását akarták. Semmi nem történt, mert a nyugatiak egymás között sem jutottak egyezségre.

Aztán volt egy második probléma Iránban, mégpedig az, hogy Hatami elnök és Hamenei, a legfőbb vallási vezető szembenálltak egymással. Jól tudjuk, hogy Ahmadinezsád háromszor is megállapodott az Egyesült Államokkal a nukleáris ügyekről, de Hamenei ezzel egyszer sem értett egyet.

Ha olyan lesz az eredmény, hogy Iránban az elnök és a legfőbb vezető ugyanazon az oldalon állnak, akkor egységes a hatalom. Ez nem azt jelenti, hogy Irán maga lesz a paradicsom, de legalább nem lesz többé belső megosztottság. Nyugati oldalról pedig az Egyesült Államok ma rá tudja erőltetni az akaratát Iránra, mert a gazdasági válság bizonyos konszenzust teremt.

- Térjünk vissza egy kicsit az iráni belpolitikához – főként arra, ami az utóbbi két évben történt a Legfőbb Vezető és Ahmadinezsád elnök között. Milyen politikai jövőt lát Ön Ahmadinezsád számára azok után, amilyen gondjai voltak a Vezetővel?

- Nagyon félreismertük Ahmadinezsádot. Egyáltalán nem őrült ultrakonzervatív, nem is konzervatív. Ellenkezőleg, egy dinamikus figura, reakciós talán, de mindenképpen hiperaktív személyiség.

Véghez tudott vinni olyan gazdasági reformokat, amelyek nagyon kemények voltak, amelyeket a Nemzetközi Valutaalap is üdvözölt. Többször is megegyezésre törekedett az atomkérdésben az Egyesült Államokkal.

Ezen kívül azt látom, hogy ma Iránban szembenállás lehet a kisvárosok lakossága, a vidéki, magukat mellőzöttnek érző emberek és a forradalom arisztokráciája között – legyen szó reformerekről, konzervatívokról vagy a forradalom régi gárdistáiról, – akik az iszlám köztársaság vezető rétegét jelentették. Talán most majd egy második szakasz következik, a társadalmi szakadás illetve forradalom fázisa, amely szembeállítja a kisemmizett irániakat és egy bizonyos arisztokráciát vagy burzsoáziát, amely nagyon meggazdagodott az utóbbi években.