NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szociális vállalkozások Európában

Szociális vállalkozások Európában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Unióban évente minden négy új cégből egy szociális vállalkozásként jön létre. Finnországban, Franciaországban és Belgiumban pedig minden harmadik cég választja ezt a formát.

A szociális vállalkozások célja, hogy a gazdaságos működésen túl munkahelyet teremtsenek, különösen a hátrányosabb helyzetűeknek. Ezek a cégek adják a GDP 10 százalékát az Unióban és foglalkoztatják a munkavállalók 6 százalékát, több mint 11 millió embert.

Európában minden negyedik cég mögött szociális vállalkozói tevékenység áll. Ezek lehetőséget adnak a hátrányos helyzetűeknek, hogy munkához vagy képzéshez jussanak. De emellett is versenyképességre és nyereségre törekszenek.

A Dobrovita Plus-t 1996-ban alapította a Chent, Szlovénia egyik legnagyobb civilszervezete, amely már hat hasonló céget hozott létre országszerte. A vállalkozás széles körű szolgáltatásokat nyújt a tájkertészettől a takarításig, és különböző dolgok gyártásáig.

A cég 42 embernek ad munkát, az itt dolgozók fele mozgássérült – ennek a kisvállalkozásnak ez az egyik erőssége – ők ugyanis rendkívül rugamas munkaerőnek számítanak.

- Mindig legyőzöm a korlátaimat a munkában. Ha én meg tudom csinálni, akkor mindenki meg tudja. – mondta Kemal Posedi, a cég egyik mozgássérült dolgozója.

A vállalkozás egyik erőssége, hogy képes megfelelni a piaci igényeknek és növelni a versenyképességét. Éppen ezekben a hetekben mutatta be az ügyfeleinek az új földmérő szolgáltatását.

- A földmérés bevezetésével a cégünk egy magasabb szintű piacra lépett, ez pedig további hozzáadott értéket jelent nekünk – mondta Igor Pavel, a Dobrovita Plus ügyvezető igazgatója.

A cég forgalma 750 ezer euró volt 2012-ben és ez azóta is növekszik. Az igazgató azt mondta, még 4-6 ember felvételét tervezik ebben az évben és így várhatóan 15 százalékra tudják növelni a forgalmat.

Az Európai Szociális Alap aktívan támogatja a szociális vállalkozásokat, egy olyan szektort, amelyik 11 millió embernek ad munkát Európában. A vállalkozás 300 ezer euró támogatást kapott az Alaptól

Nataša Goršek Mencin vezeti az Európai Bizottság ljubjanai képviseletét. Azt mondja, az Alap célja, hogy segítsen az ilyen vállalkozásoknak növekedni.

- Befektetünk induló cégekbe, start-up vállalkozásokba, és amikor visszakapjuk a pénzt, akkor ennek a cégnek már önfenntartónak kell lennie.- mesélte Nataša Goršek Mencin.

Szlovéniában az Alap 2009 óta már 26 vállalkozásnak segített.

- Ez lehetőséget ad csaknem 270 ember képzésére, és arra, hogy majdnem 90 ember munkához jusson Szlovéniában. – mondta Nataša Goršek Mencin.

A Dobrovita Plus vezetője szerint egy szociális vállalkozás sikeréhez az a kulcs, hogy versenyképes, innovatív és rugalmas legyen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hol tart Európa a zöld hidrogén előállításában?

Vége a szélmalomharcnak: jót tesz a szélenergia-projekteknek az egyszerűbb engedélyeztetés

Uniós klaszterek: Lengyelország a repülőgépiparba fektet