rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orosz rakéták árnyékában kezdődik a szíriai békekonferencia


Szíria

Orosz rakéták árnyékában kezdődik a szíriai békekonferencia

Mintegy 40 ország küldötteinek részvételére számítanak Teheránban azon a békekonferencián, amelynek célja a szíriai válság politikai megoldása. Az Aszad-rezsim hagyományos szövetségese, a síita Irán ezzel is jelzi, hogy támogatja a szíriai válság politikai megoldását. Teherán ezzel együtt elítéli a felkelők felfegyverzését, magát a konfliktust pedig Szíria belügyének tekinti.

Oroszország – a nemzetközi tiltakozás ellenére – nagy hatótávolságú légvédelmi rakétákkal látja el Aszad hadseregét. Moszkva ezt azután jelentette be, hogy az Európai Unió gyakorlatilag lehetővé tette a tagállamok számára a szíriai felkelők felfegyverzését.

- Régóta elítéljük, hogy Oroszország folyamatosan fegyverrel látja el az Aszad-rezsimet. Mindenféle fegyverrel kapcsolatban ez az álláspontunk, és ezt nagyon érthetően tudattuk az orosz partnerrel is – mondta az amerikai külügyi szóvivő, utalva Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter hétfői párizsi megbeszélésére.

Bár az oroszok szerint a nagy hatótávolságú rakéták épp a térség stabilitását szolgálják, az izraeli védelmi miniszter leszögezte, hogy a zsidó állam válaszlépéseket fog tenni, ha az orosz rakéták valóban megérkeznek Szíriába.

A nemzetközi diplomácia eközben igyekszik tárgyalóasztalhoz ültetni a harcoló feleket Genfben. A szíriai kormány felháborítónak találta, hogy az Unió külügyminiszterei gyakorlatilag feloldották a szíriai fegyverembargót. Ugyanezt a felkelők megkésett és gyenge lépésnek értékelték.