rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól


Európa

Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól

Az Európai Bizottság azt javasolja, szüntessék meg a Magyarország ellen 9 éve folyó túlzottdeficit-eljárást, a költségvetési hiány ugyanis Brüsszel szerint idén és jövőre is az előírt 3 százalékos szint alatt lesz.

- A magyar kormány jól láthatóan változtatott a hozzáállásán az egy évvel ezelőttihez képest, amikor szankciókkal fenyegették meg – mondta Gyévai Zoltán, a Bruxinfo.hu főszerkesztője. – Sokkal pozitívabb lett a hozzáállása, reagált Brüsszel figyelmeztéseire, észrevételeire, és gyakorlatilag folyamatosan kiigazítási intézkedéseket hozott.

A magyar kormány legutóbb májusban jelentett be egy több, mint 200 milliárd forintos kiadáscsökkentést.

- Az Európai Unió pénzügyminiszterei június végi tanácskozásukon szavaznak majd a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás lezárásáról. Brüsszeli források szerint azonban az uniós szervek ezután is közbeléphetnek majd, ha úgy ítélik meg, hogy egy tagállam túlzott költekezésbe kezd – jelentette az Euronews brüsszeli tudósítója, Zsíros Sándor.