rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tizedszerre is kamatot csökkentett a magyar jegybank


Gazdaság

Tizedszerre is kamatot csökkentett a magyar jegybank

Rekordalacsonyra, 4,5 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB sorozatban a tizedik alkalommal, a várakozásoknak megfelelően döntött a negyedszázalékos kamatvágás mellett.

A döntést azzal indokolták, hogy a gazdaság továbbra is gyengélkedik, az alacsony kamatokkal pedig ösztönzik a hitelezést és így a növekedést.

Rekordalacsony az infláció

A kamatcsökkentés mellett szólt az is, hogy az infláció rekordalacsonyan van: áprilisban 1,7 százalékot mértek, ez bőven az MNB 3 százalékos inflációs célja alatt van.

A magyar kormány várakozásai szerint a tavalyi visszaesés után a gazdaság idén 0,7 százalékkal fog növekedni, az infláció éves átlagban 3,1 százalék lehet. A GDP-arányos költségvetési hiány 2,7 százalék lesz a kormány várakozásai szerint.

A Bizottság pesszimistább

Az Európai Bizottság ugyanakkor kissé pesszimistább a gazdasági növekedést illetően, és bár egyetértenek azzal, hogy idén tartható a GDP-arányos 3 százalékos hiány, de jövőre ennél magasabbra számítanak.

A magyar kormány a Bizottság legutóbbi előrejelzése óta számos intézkedést hozott, hogy kikerüljön az Unió túlzottdeficit-eljárása alól. Erről szerdán dönthet az Európai Bizottság.

Az MNB a kamatcsökkentés mellett június elsejétől egy, a brit jegybankéhoz hasonló hitelezési programmal is támogatja a gazdasági növekedést. Ezzel olcsó hitelekhez juthatnak a kis- és közepes vállalkozások.

Emellett további kamatcsökkentésre számítanak a szakértők, a várakozások szerint az év végére 3,5-4 százalék körül lehet a magyar alapkamat. A csökkentésre lehetőséget ad, hogy a jegybank közleménye szerint az infláció továbbra is alacsony maradhat.