rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kolumbia: A kormány és a gerillák szervezete megegyezett a földreformról


Kolumbia

Kolumbia: A kormány és a gerillák szervezete megegyezett a földreformról

A béketárgyalások legkritikusabb pontjában, az agrárreformban sikerült kompromisszumra jutnia a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők és a kormány képviselőinek.
A lázadók legfontosabb követelése az volt, hogy 25 millió hektár földet osszanak szét a szegények között, a külföldiek földvásárlását pedig korlátozzák. Ezen kívül szociális reformot is ígért a kormány, valamint az elmaradottabb vidékek infrastruktúrájának javítását. Számos vitás pont azonban még hátra van. Például, hogy a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) tagjai milyen politikai szerepet kaphatnak a jövőben a fegyverletételért cserébe.

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők az 1960-as években jött létre, hogy felszámolják a társadalmi egyenlőtlenségeket. A harcuk finanszírozását részben drogkereskedeleből és emberrablásokból fedezték.

A harcok kezdete óta több, mint félmillió ember vesztette életét és hárommilliónak kellett elhagynia otthonát. A földek nagyrészét drogkereskedők, a félkatonai szervezet tagjai, valamint marhatartók sajátították ki. A kormány szerint mindez a gerillák számlájára írható. A FARC tagjai ugyanakkor tagadják a vádakat, ők azt állítják, hogy a kormány nyugataiakat támogató politikája miatt vesztette el sok ember a birtokát.

Tavaly több tömegtüntetést tartottak Kolumbia nagyvárosaiban a békéért. 2012 novemberében végül tágyalóasztalhoz ültek egymással a felek a kubai Havannában.

Több hónapos tárgyalássorozat után sikerült megállapodni az agrárreform részleteiről. Ha minden vitás pontban megszületik az egyezség, akkor a kormány tervei szerint népszavazásra bocsátják a békeszerződést. Ezt a kormány főtárgyalója jelentette be Havannában.

A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők főtárgyalója szerint az egyezkedés Kolumbia jövőjéért folyik,ha lezárjuk a konfliktust akkor megnyílik az út a demokrácia felé.