rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Itt Moszkva hangja: a szíriai kormány kész a béketárgyalásokra


Oroszország

Itt Moszkva hangja: a szíriai kormány kész a béketárgyalásokra

A szíriai kormány kész tárgyalóasztalhoz ülni a felkelőkkel Genfben.

Ezt az orosz külügyminiszter szóvivője jelentette be két nappal azután, hogy a szíriai diplomácia vezetője Moszkvában tárgyalt.

A svájci kerekasztalt Washington és Moszkva szorgalmazza, miközben a múlt héten orosz fegyverek indultak Damaszkuszba, az amerikai külügyminiszter pedig a felkelők támogatása mellett érvelt a minap.

Az orosz külügyi tárca szóvivője szerint a szíriai ellenzék isztambuli értekezlete nem sok jót ígér, hiszen Asszad elnök lemondásához köti a részvételt. Az orosz kormány ezért a nemzetközi diplomáciát teszi felelőssé mondván, hogy a közelmúltbeli nyilatkozatok bátorították erre az árnyékkormányt dédelgető Szíriai Nemzeti Koalíciót.

Az ellenzéki pártszövetség képviselője szerint a genfi béketárgyalások második fordulójának igazi kérdése az, vajon milyen hatáskört kap majd a szíriai kormánydelegáció. Vagyis, hogy alkalomadtán átadhatja-e a hatalmat a máris döntésképes átmeneti kormánynak.

A több mint két éve folyó szíriai polgárháborúnak nyolcvanezernél is több áldozata
van. A segélyszervezetek becslése szerint legalább három millió szíriai él a szomszédos országok menekülttáboraiban.