rendkívüli hír

Londonban egy órán át tárgyalt a brit kormány nemzetbiztonsági bizottsága. Az ülést a szerdai londoni merénylet után, a kormányfő kérésére hívta össze a belügyminiszter.

Az értekezletet maga David Cameron vezette, aki útját megszakítva Párizsból érkezett vissza azután, hogy két fegyveres muzulmán férfi lemészárolt egy katonát London egy déli kerületében.

A megbeszélésen a belügyminiszter, a védelmi miniszter, az önkormányzatok és helyi közösségek minisztere, London polgármestere, a kormány két biztosa és a titkosszolgálat képviselői vettek részt.

A brit kormányfő az ülés után kijelentette, hogy Nagy-Britannia mindig is kérlelhetetlen volt, és az is marad a terrorizmussal szemben. És ez az, amiben minden brit kivétel nélkül egyetért. David Cameron határozottan állást foglalt a királyságban élő muzulmánok mellett mondván, hogy akik ezt tették, nem csak az angolokat, az angol életformát és értékrendet gyalázták meg, hanem elárulták az iszlám hitet és a muzulmán közösségeket is.

A brit nemzetbiztonságért felelős bizottságot a nemzetközi diplomácia COBRA-bizottságként jegyzi. Az elnevezés betűszó, ami nem a testület összetételére, hanem a tanácskozások helyszínére utal. Az ülések ugyanis mindig a Downing street 10-ben, tehát a brit kormányhivatal A. tárgyalójában zajlanak. (Cabinet Office Briefing Room A.)