rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Pellegrini: Adios


Sport

Pellegrini: Adios

A szezon végén távozik a spanyol Malaga edzője, Manuel Pellegrini. A hírt maga a chilei futballtréner jelentette be.

A 60 éves Pellegrini a válással kapcsolatban sportszakmai indokokra hivatkozott, így felerősödtek azok a hangok, melyek szerint ő lehet Roberto Mancini utódja az angol Manchester City kispadján. Pellegrini erről azt mondta, a híresztelés alaptalan, nem tárgyalt senkivel a Citytől.
A négy éve a Real Madridot is irányító, a Villarreallal Bajnokok Ligája elődöntős szakember két és fél éve vette át a Malagát, amellyel az előző szezonban negyedik lett a spanyol bajnokságban. A korábban kiscsapatnak számító Malaga ennek köszönhetően indulhatott a Bajnokok Ligájában, ahol a negyeddöntőig jutott.
A Málaga most, két fordulóval a vége előtt hatodik a spanyol bajnokságban.