rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Thomas Vinterberg kapta a MEDIA-díjat


Kultúra

Thomas Vinterberg kapta a MEDIA-díjat

Születésnap. Thomas Vinterberg ezzel a filmjével vált világszerte ismertté.

A dán filmrendező vehette át a 66. cannes-i filmfesztiválon a MEDIA-díjat, amellyel a legjobbnak ítélt, uniós támogatásra jogosult filmtervet jutalmazza az Európai Bizottság.

Vinterberg a társ-forgatókönyvíróval és a producerrel osztozik a díjon.

A 44. születésnapját ünneplő dán rendezőt az Euronews riportere többek közt arról kérdezte, milyen változást hozott életében a siker.

– Először is meg kellett tanulnom, hogy elfogadjam akkor, amikor éppen jön, mert nem tart örökké – válaszolta Vinterberg. – Egyúttal azonban azt is, hogy a sikertől nem leszek jobb rendező. Persze örülök neki, de csak az számít, ami megszületik az iróasztalon, majd pedig a kamera rögzítőjén. A dán rendező legutóbbi filmje a Vadászat, szintén hatalmas siker volt. Mads Mikkelsen a legjobb színésznek járó díjat kapta érte tavaly Cannesban. A filmet a MEDIA program százezer euróval támogatta. – A MEDIA-díj és a Dán Filmintézet támogatása nélkül nem tudtunk volna művészfilmeket gyártó ország maradni. A díj és a progam lehetőséget ad arra, hogy ne csak középszerű és provinciális filmek készüljenek – mondta Vinterberg.

Az európai filmkultúra szemponjából kardinális kérdés, hogy az európai-amerikai szabadkerekedelmi tárgyalások ne érintsék az audiovizuális szektort.

Androulla Vassiliou kulturális és oktatási biztos is így gondolja. Nem ismer kompromisszumot ezen a téren, mert mint mondja, Európa legfontosabb kincse a kultúra és a kulturális sokszínűség.

Vinterberg következő filmje az 1970-es években játszódik és egy dán kommuna életét mutatja be. A MEDIA-díj a fejlesztéshez és a forgalmazáshoz nyújt segítséget.

A legutóbbi tizenkét Arany Pálma-díjas alkotás közül kilencet támogatott a MEDIA program. Tavaly Aszgár Farhadi tervét. Filmjét most a legesélyesebbek közt emlegetik Cannes-ban. Jövőre Vinterberget is viszontlátjuk – jósolta az Euronews riportere.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A szenvedélyes Bérénice Bejo

Kultúra

A szenvedélyes Bérénice Bejo