rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Folytatódik a szíriai Kuszeir ostroma


Szíria

Folytatódik a szíriai Kuszeir ostroma

Egyre hevesebbek a harcok a szíriai Kuszeirben, a libanoni határhoz közel fekvő városban már meghaladja az ötvenet a halottak száma. A lázadók által készített felvételeken feggyverropogást és robbanásokat hallani.
Az eddig a felkelők kezén lévő, stratégiailag fontos települést tegnap hajnal óta ostromolja a szíriai hadsereg és a Hezbollah libanoni siíta szervezet.
A libanoni határ melletti Kuszeir az Asszad-rezsim ellen harcoló felkelők egyik legfontosabb központja. A kormányhoz hű erők egy éve próbálják bevenni, eddig sikertelenül.
A szíriai állami televízió közben, a felkelők által készített videoknak ellentmondóan békés képeket sugároz Kuszeirről. A kormány közlése szerint ugyanis a hadsereg visszaállította a rendet a városban.
Libanoni hírügynökségi jelentések arról számoltak be, hogy néhány Szíriából kilőtt akna libanoni területen csapódott be, de sebesültekről nem tudni.
Az ENSZ becslései szerint a több mnit két éve tartó szíriai polgárháborúnak eddig több mint 80 ezer halálos áldozata van.