rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Portugália: két év megszorítás


Insight

Portugália: két év megszorítás

Közel negyven évvel a diktatúra megdöntése után ismét forradalmi dalokat énekelnek Lisszabonban. A tömeg a két éve tartó megszorítások ellen tiltakozik, ezeket a nemzetközi hitelért cserébe vállalta a kormány.

Bár 28 éve Brüsszelben él, ez a portugál könyvkereskedő megérti az indulatokat. – A túl súlyos államot valóban le kell fogyasztani, de nem a közalkalmazottak elbocsátásával – mondta Joaquim Pinto da Silva. Szerinte az olyan szektorokat kell megszüntetni, amelyeket az elmúlt 20-30 évben hozták létre és teljesen feleslegesek a gazdaság számára.

Az ország két éve 78 milliárd euros kölcsönt kapott és 2014-ig a hitelezők gyámsága alatt áll. A jobbközép kormány adóemelésekről döntött és elbocsátásba kezdett a közszférában. Ennek ellenére az összes gazdasági adat romlott, a munkanélküliség 5 százalékkal nőtt és emelkedett az államadósság is. Kivándorlási hullám indult, 2 év alatt a lakossag 2 százaléka hagyta el az országot és nő az euroszkeptikusok száma is.

- Tisztában vagyok az unios tagsággal járó lehetőségekkel, például azzal, hogy idejöhettünk dolgozni és ehhez nem kellettek engedélyek – mondta egy másik portugál emigráns, Sara Poeta Brüsszelben. – De nem gondolom, hogy az országnak az eurozónában kellene maradnia. Ha a szegényeket, a szenvedőket nézzük, nekik vajon mit nyújt az euro? -kérdezte a technikusként dolgozó fiatal.

Az egyik portugál európai parlamenti képviselő szerint az uniónak lazítania kellene a hitelfeltételeken és támogatnia kellene a növekedés beindítását.

- Már nincsenek vevők a termékeinkre, de valahogy be kell inditanunk a gazdaságot – mondta a jobbközép politikus. – A költségvetést rendbe kell tenni, de a növekedést is be kell indítani, a mérleg két serpenyője most nincs egyensúlyban” – tette hozzá Diogo Feio.

Egy baloldali képviselő azonban előrehozott választást és a hitelfeltételek újratárgyalását követeli. – Mindenki tudja, hogy a jelenlegi kormány elvesztette a legitimitását – mondta Marisa Matias az Európai Parlamentben. – Megválasztották ugyan, de egyetlen célt sem értek el, csak olyan döntéseket hoztak, amelyek ellen az utcán tüntetnek az emberek – tette hozzá a baloldali képviselő.

A lisszaboni kormány szerint a program sikerét igazolja, hogy Portugália május elején visszatért a pénzügyi piacokra.