rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Tüntetés a törökországi merénylet után


Törökország

Tüntetés a törökországi merénylet után

Negyvenhatan halltak meg a szombati törökországi terrortámadásban. A török hírszerzés szerint a merénylet mögött a szír kormányhoz közel álló csoport áll. A törökök a saját kormányukat okolják, amiért beavatkozott a szír polgárháborúba.
Törökország háromszázezer szír menekültet fogadott be és a szíriai ellenzék egy része is itt szervezkedik.
Feltehetőleg ők voltak a célpontjai az autóba rejtett pokolgépeknek.

nem tudjuk, hogy ez miért történt, talán a szíriaiak miatt, de nekünk a testvéreink halltak meg es őket kellett eltemetnünk-mondja az egyik tüntető.

A török kormányfő szerint, el fogják kapni a tetteseket, de egyelőre türelmet kért mindenkitől.

Vannak spekulációk a menekültek részvételéről , de ez provokáció. A merénylet mögött biztosan nem a szír ellenzék áll.

A szír titkosszolgálati miniszter visszautasította, hogy Damaszkusznak köze van a támadáshoz és a török kormányfőt tett felelőssé.
A szíriai polgárháborúban eddig több mint 80 ezer civil halt meg. Sokan attól tartanak, hogy a konfliktus kiterjed a környező országokra is.
Az Egyesült Államok és Oroszország a múlt héten állapodott meg arról, hogy egy újabb békekonferenciát tartanak Szíriáról.