rendkívüli hír

A tengerek túlhalászása ellen tüntettek Brüsszelben a szakma képviselői. A demonstrációt az Unió két napos csúcstalálkozója elé időzítették, amelyen hosszútávú halászati stratégiát fogadhatnak el.

- Ha a mostani lehetőséget kihagyjuk, ki tudja, mikor lesz a következő – mondta Maria Damanaki, halászatért felelős uniós biztos.

A halászok jelenleg is szigorú kvóták szerint dolgoznak: ha a megengedettnél több halat fognak ki, a felesleget visszadobják a tengerbe.

- Szeretnénk, ha a miniszterek kimondanák, hogy az élő vagy akár a döglött halak visszadobása a tengerbe elfogadhatatlan gyakorlat, amelynek véget kell vetni – mondta a WWF természetvédő szervezet vezetője, Tony Long.

Az új szabályozás először veszi figyelembe a nem nagyüzemi halászok érdekeit az egyik francia résztvevő szerint.

- A hajók 80 százaléka kisebb 12 méternél és a munkahelyek 70 százalékát is ők adják, velük eddig nem foglalkoztak- mondta egy francia halász.

Az új stratégia a tervek szerint segíti majd a stabil és biztonságos élemiszerellátást, miközben fenntartható szinten stabiliizálja a halállományt.