rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Kongresszusi meghallgatás a bostoni robbantás ügyében


Világ

Kongresszusi meghallgatás a bostoni robbantás ügyében

A bostoni robbantások ügyében tartottak kongresszusi meghallgatást az Egyesült Államokban. A jelenlegi hírszerzési rendszer megbukott.

Elhangzott, hogy a nagyobb nyilvános rendezvényeken szigorúbb biztonsági intézkedéseket kell bevezetni, ügyelve arra, hogy ne legyen rendőrállami jellege a fokozott biztonságnak. A városi rendőrfőnök a térfigyelő kamerák kiterjedtebb hálózatát, speciális rendőri egységek létrehozását és több civil ruhás rendőr alkalmazását sorolta a lehetséges megoldások között.

A Képviselőház Nemzetbiztonsági Bizottsága által tartott meghallgatás csak az első az elkövetkezendő vizsgálatok sorában.

Michael Mccaul, a bizottság elnöke így fogalmazott:

“Attól félek, hogy a bostoni támadók sikerrel jártak, mert a rendszerünk megbukott. Jobban kell tennünk a dolgunkat!”

Edward Davis, a bostoni rendőrkapitány így nyilatkozott:

“Az ügy tanulsága, hogy ismét kiderült, nem figyelünk eléggé egymásra. Pedig így a nemzet szintjén is sokat tehetnénk a megelőzésért. A fúziós központok, a hírszerzés és a terrorizmus elleni kűzdelem része a jövőnknek.”

A rendőrkapitány által emlegetett fúziós központokat az információcsere céljából alapították a nemzetbiztonsági szolgálatok és az Igazságügyi Minisztérium szervei között.

Közben eltemették a bostoni robbantásos merénylet egyik feltételezett elkövetőjét, a 26 éves, csecsen nemzetiségű Tamerlan Tsarnajevet. Azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy hol. Mint ismeretes, a megkeresett temetők egyike sem volt hajlandó fogadni a holttestet. Az ügy a családra és a hatóságokra is kínos terhet rótt az elmúlt hetekben.

Változó erőviszonyok - szír rakétákkal támadná Izraelt a Hezbollah

Szíria

Változó erőviszonyok - szír rakétákkal támadná Izraelt a Hezbollah