rendkívüli hír

Halálbüntetést is kaphat a Cleveland-i rém

Éppen ezt olvassa:

Halálbüntetést is kaphat a Cleveland-i rém

Betűméret Aa Aa

Clevelandi rémként emlegeti az amerikai közbeszéd az 52 éves, Puerto Ricó-i születésű Ariel Castrót. Gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel súlyosbított vádat emelnek ellene, ami a halálbüntetés kiszabását is jelentheti. Egyre megrázóbb részleteket tesz közzé az amerikai média. Castro addig éheztette és verte a rabságban tartott egyik nőt, Michelle-t, amíg el nem vetélt. Ezt Castro öt alkalommal is megtette vele az eddigi vallomások alapján.

Az illetékes ügyész elszántan fogalmazott:

“A tények alapján határozott szándékom, hogy benyújtsam az összes megnevezhető vádpontot az egy évtizeden át tartó emberrablás minden egyes napján elkövetett minden egyes erőszakos cselekedet, bántalmazás, nemi erőszak miatt, továbbá a gyilkossági kísérletek és elkövetett gyilkosságok, azaz a terhességek elvetéltetése miatt. Ezeket kellett folyamatosan elszenvedniük a fogva tartottaknak.”

A gyanúsított, Ariel Castro anyját megállították a riporterek. Az asszony könnyekkel küszködve mondta:

“Egy beteg fiam van, aki valami nagyon súlyosat követett el. Rettenetesen szenvedek. Bocsánatot kérek a fiatal nőktől és édesanyjaiktól.”

Így például Amanda Berry anyjától, aki a felvételen zöldet visel. Amanda fogságban szült gyermekét Castro megkímélte, és éppen az ötször elvetélt Michelle-nek parancsolta meg, hogy vezesse le a szülést.

Mchelle Knight továbbra sem távozott a kórházból, bár az orvosok szerint jól van. Amanda és Gina már visszatértek családjaikhoz.

A három nőt Castro egy 130 négyzetméteres házban tartotta fogva, amelyet az évek során csak kétszer hagyhattak el rövid időre.