rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A növekedésösztönzésről tárgyal a G7


Gazdaság

A növekedésösztönzésről tárgyal a G7

Indul a 7 legfejlettebb gazdaság csúcstalálkozója, amelynek középpontjában a jegybankok által támogatott növekedésösztönzés áll. A G7-ek ezúttal London közelében találkoznak, a csúcson részt vesz a Nemzetközi Valutaalap elnöke is.

- Egy nagyszerű találkozóra számítok – mondta érkezésekor Christine Lagarde. Az IMF elnöke szerint a megbeszéléseken téma lesz, hogy a három sebességes fellendülésből hogyan lehetne teljes sebességre kapcsolni.

A tagállamok képviselői a napirend szerint beszélnek az adóelkerülésről, a bankreformról és a jegybankok növekedésösztönző szerepéről is.

- Az itt megjelenő tagállamok adják a világ gazdasági teljesítményének a felét – mondta a brit pénzügyminiszter. George Osborne szerint jó hír, hogy éledezik a világgazdaság, de még nagyon sok a tennivaló. Erre jó példa Nagy-Britannia, mivel a britek nagyon megszenvedték az eurózóna válságát.

Az amerikai pénzügyminiszter azt mondta a csúcson, hogy a valutaunióban egyensúlyt kell találni a megszorítások és a növekedésösztönzés között.

A megbeszélések témája lesz a japán jen gyengülése is, amely jó a szigetországnak, de versenyhátrányt jelent a többi ország exportjának.