rendkívüli hír

Nemi erőszakkal is megvádolták a clevelandi emberrablót

Éppen ezt olvassa:

Nemi erőszakkal is megvádolták a clevelandi emberrablót

Betűméret Aa Aa

A clevelandi 52 éves Ariel Castro ellen négy rendbeli emberrablás és három rendbeli nemi erőszak miatt emeltek vádat. Házában csaknem egy évtizeden át tartott fogva három nőt, akiket hétfőn menekítettek ki. Egyiküket kislányával szabadították ki: a hatéves gyermek a fogság idején született.

A házban talált kötelek, láncok és lakatok a nők ellen elkövetett erőszakra utalnak.

A clevelandi ügyészség egyelőre nem emelt vádat a ház tulajdonosának 54 éves bátyja, Pedro és 50 éves öccse, Onil ellen.

A clevelandi ügyész így nyilatkozott:

“Ami Pedro és Onil Castrot illeti, egyelőre nem emeltünk vádat ellenük. Nincs bizonyíték arra, hogy részük lett volna a bűncselekmények elkövetésében a nők, Michelle, Gina, Amanda, valamint a gyermek ellen.”

A tömeg a 23 éves Ginát fogadja, ő érkezett utoljára a 27 éves Amanda Berry és a 32 éves Michelle Knight után. A fiatal nők kihallgatása kedden kezdődött meg, így még sok részlet tisztázásra vár. Gina nagynénje így szólt az emberekhez:

“Az utolsó, amit a családunk kér, hogy a közösség ne akarja megtorolni a történteket a gyanúsítottak családján.”

Amanda Berry hazatérésekor nem volt vele a fogság idején született kislánya. Biológiai tesztekkel vizsgálják, ki lehet a hat éves gyermek apja.

Amanda eltűnése nagy publicitást kapott 2003-ban: A 17. születésnapja előtti napon látták utoljára a gyorsétterem előtt, ahol dolgozott.

A harmadik nő, Michelle Knight még kórházban van.