rendkívüli hír

A győzelem napja Európában

Éppen ezt olvassa:

A győzelem napja Európában

Betűméret Aa Aa

A második világháború befejezésére emlékeztek ma Európában.

François Hollande francia és Bronislaw Komorowski lengyel elnök együtt koszorúzta meg az Ismeretlen Katona sírját a párizsi Diadalív alatt. Komorowski az első külföldi elnök, aki részt vesz ezen a hagyományos párizsi megemlékezésen.

A Moszkvában eltemetett ismeretlen katona sírját Vlagyimir Putyin koszorúzta meg. A ceremóniát egy nappal a hivatalos moszkvai emléknap előtt tartották meg, hiszen Oroszországban csak május 9-én ünneplik a Győzelem Napját. 1945-ben, a Németország megadását rögzítő dokumentum életbelépésekor ugyanis Oroszországban már 9-e volt.

A háború befejezésének 68. évfordulójára egy orosz és egy német veterán közösen írt könyvet. Az Egy háború, két sors írói teljesen másképpen élték meg ugyanazokat az eseményeket, az akkori történelmet. Valentine Ivanov (93) és Karl Kuhl (90) mára ellenségekből barátok lettek. A könyvet most adták ki először oroszul. A két idős férfi abban bízik, hogy a következő évfordulón együtt ünneplik majd a német kiadás megjelenését.

A náci Németország hadserege 1945. május 8-án tette le hivatalosan a fegyvert. A második világháború az emberiség történetének legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa volt.