rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem kell bíróság elé állnia a spanyol hercegnőnek


Spanyolország

Nem kell bíróság elé állnia a spanyol hercegnőnek

Felfüggesztették Spanyolországban a Krisztina hercegnő ellen indított büntetőeljárást. János Károly király lányát azzal vádolták, hogy részt vett férje sikkaszási ügyeiben, de a bíróság ezt nem látta bizonyítottnak.

Krisztina férjét, Inyaki Urdangarint azzal vádolják, hogy 6 millió eurót sikkasztott sportesemények támogatására szánt közpénzből.

Alberto Ruíz Gallardón spanyol igazságügyminiszter szerint a hercegnő ugyanolyan elbánásban részesült, mint bármelyik másik állampolgár.

Többen kételkednek ebben, mert kizártnak tartják, hogy Krisztina ne tudott volna férje ügyeiről. Az egyik ellenzéki párt szerint ebben az esetben nem lehet egyenlő elbánásról beszélni.

“A királyi család éles választóvonalat húzott az igazság és a saját érdekei közé.” – mondta Gaspar Llamazares, a szélsőbaloldali párt szóvivője. “A király többé nem mondhatja a spanyol népnek, hogy a törvény szemében mind egyenlők vagyunk.”

A korrupciós ügy nem jött jókor a spanyol királyi családnak. A korábbi botrányok és a gazdasági válság miatt az uralkodóház népszerűsége jelentősen visszaesett az elmúlt években.